Június 21-ei programok

Június 21-én két rendezvényen is részt veszünk, erről írok részleteket.

A XII. Nemzetközi Vad- és Halételfőző Versenyen gombakiállítással színesítjük a programot. Ezzel kapcsolatos fontos feladat, hogy minél többen, minél több helyről, minél több gombát gyűjtsünk már előző napon. Sátoraljaújhelyen a Kazinczy Múzeumba, Sárospatakon Sasi Gábornak juttassátok el, illetve szombaton reggel 8 órára várjuk az anyagot! 

A versenybe nem nevezünk be. A Közgyűlésen megjelent tagtársakkal úgy beszéltük meg, hogy közös főzés sem lesz, mivel nem lehet tudni mennyien vesznek részt a tagok közül. Viszont az együtt sütögetés lehetőségét biztosítjuk, mégpedig kiviszünk tárcsát, olajat, Ti pedig hozzátok magatokkal a sütnivalótokat, ki mit szeretne enni. 


Először veszünk részt a Komlóskai Tisztás programon. Bizonyára többeteknek ismerős, hisz a tavalyi nagyon színvonalas koncerteken sokan találkoztunk. 10 órakor közös gombagyűjtésre hívjuk az érdeklődőket, majd a gyűjtött gombákból kiállítást rendezünk. Ismertetjük a fajokat, a gyerekeknek játszóházat szervezünk. Program.

Ez bizony a bőség zavara. Bár sok munkával fog járni, hogy mindenhol helytálljunk, de remélem sokan éltek a lehetőséggel és részt vesztek valamelyik rendezvényen. 

Küldjön levelet nekünk

Itt küldhet üzenetet nekünk: