Gomba- és fotókiállítás Sárospatakon 2014.10.13-14.

Az év egyik legnagyobb munkáját, rendezvényét valósítottuk meg.

Sárospatakon A Művelődés Háza és Könyvtára adott otthont a gomba- és fotókiállításunknak. 

Bár talán kevesebben vettek részt a gombagyűjtésben és a bemutató összeállításában, de ez csöppet sem látszott az eredményen. Több, mint 200 fajt találtunk, ebből kb. 20-30 faj volt, amit az idő szűke és felszerelés hiánya miatt nem tudtunk beazonosítani. Csodálatos gombakompozíciók születettek. Az elmúlt évekhez hasonlóan nagyon sok látogatónak örülhettünk. Ahogy máskor, most is a látogatók 90%-a gyerek volt. Tehát jól sikerült az intézmények mozgósítása, de a kiállítás szépségének,töretlen magas színvonalának is köszönhető az ezret meghaladó vendégszám. A diákok élvezték a gombatotót, aminek megoldásához figyelmesen végig kellett nézni a friss gombákat, fotókat, leírásokat. Szintén nagyon pozitív volt a pedagógusok visszajelzése.

 A könyvtárban közel 500 kicsit várt a "Kisvakond és a gomba" és a "Gombakirály". 

Hétfőn Fődi Attila gyógyhatású gombákról szóló előadása által sok hasznos információval lettünk gazdagabbak.

Köszönjük a kitartó, elkötelezett tagoknak és segítőinknek a munkát, úgy gondolom nem hiába dolgoztunk. A tőlünk már megszokott és elvárt minőségű bemutatóval szolgálhattuk az érdeklődő felnőtteket, gyerekeket:

Fotók a képmontázsra kattintva: 

Küldjön levelet nekünk

Itt küldhet üzenetet nekünk: