MMT barcsi kirándulása 20105.09.18-20.

Írta: Kőszeginé Tóth Judit, dátum: .

Nem szoktam személyes dolgokat körlevélben írni, de most ez kihagyhatatlan, engedjétek meg, hogy kivételt tegyek.

A Magyar Mikológiai Társaság tagjaként már 3. alkalommal kirándultam a csapattal. Most a helyszín Barcs, Középrigóc volt, ami többeteknek lehet ismerős "meséimből". Ott éltünk 4 évig kint az erdőben, ott kezdtem gombázni, nagyon szép emlékek kötne ide. Húsz éve voltam utoljára, így most ez a 3 nap nagy nosztalgiázásokkal telt. De elfogultság nélkül állíthatom, hogy különleges, érdekes élőhely a gombák szempontjából. Az előző időszak csapadékai már most kicsaltak sokféle gombát, megmutatva az erdők fajgazdagságát. Ha az ember lánya szerencsés és a nagy tudású mikológusokkal együtt járhatja a terepet, hallgathatja a gyűjtött gombákról szóló előadásaikat, akkor bizony sokat lehet tanulni. Első este mást is hallgathattunk a helyi terepvezető, erdész oktató jóvoltából. Éjszakai túrán vehettünk részt, ahol a szarvasbőgés mellett sakálok üvöltését is közelről fülelhettük, oda csalta a macskabaglyot, miközben a csillagok és a szentjánosbogarak világítottak. Szóval csuda romantikus túrában volt részünk. 

Szép helyszín, sok és érdekes gomba, jó társaság, romantikázás és nosztalgiázás. Kell ennél több? Sose legyen rosszabb. 

Fotók

Cimkék: : Zempléni Gombász Egyesület, MMT, Barcs, Középrigóc

Nyomtatás