A Császárgomba diadala

Írta: Simay Gábor. Beküldve: Alsó tagozatos mesék

Egyszer volt, hol nem volt, egy sűrű erdőben volt, egy gonosz királyság, aminek trónján a Légyölő Galóca ült. Nem messze, a virágos réten húzódott egy másik királyság, melyet a Császárgomba vezetett. A  Légyölő Galócának volt öt gyereke. Farkastinóru, Susulyka, Pókhálósgomba, Kígyógomba, Áltrifla és egy felesége, akit Szömörcsögnek neveztek. A virágos réten élt a Császárgomba,  gyönyörű szép, mosolygós felesége Csiperke és három leánygyermekük, Pereszke, Szegfűgomba, Korallgomba és három vitéz katonájuk, Őzláb, Kucsmagomba, és Vargánya.

 Egyszer egy szép napon a Császárgomba, a virágos rét királya, arra ébredt, hogy a legkisebbik leánya, Pereszke nincs a szobájában. Keresték, kutatták mindenfele, de sehol nem találták. Közben az egyik vitéz katonájuk látta a réten a Légyölő Galócát settenkedni. Ebből arra következtettek, hogy ő rabolhatta el a királykisasszonyt.

A király azonnal összehívta vitézeit, Őzlábat, Kucsmagombát, Vargányát, és együtt indultak Pereszke kiszabadítására. Elhatározták, ha másképp nem megy, akkor megtámadják a Légyölő Galóca királyságát. Miközben a király vára felé tartottak, Őzláb látott egy hatalmas nyomot, amelyet rögtön felismert. Biztosra tudta, hogy a lábnyom nem lehet másé csak Pöfetegé, a gonosz varázslóé. Egyre közelebb kerültek a Légyölő Galóca várához és a terv szerint meg is támadták azt. De hiába volt az igyekezet, a harc, mert a királylányt sajnos nem találták a Légyölő várában. Kifaggatták a gonosz királyt, aki elmondta, hogy Pöfeteg bérelte fel, hogy elrabolja Pereszkét.

Elmentek hát Pöfeteghez, hogy kiszabadítsák a királylányt. Mikor a gonosz varázsló várához értek, meglepetten látták, hogy várták már őket. Annyit mondott csak nekik Pöfeteg, hogy ha a három vitéz bármelyike kiállja az általa kitalált próbákat, akkor visszaadja a királylányt, de ha elbuknak, akkor ő maga veszi feleségül Pereszkét. A három lovag mindegyike vállalta a próbát, hisz a királylányt nem hagyják cserben. Erre azt mondta Pöfeteg: 

-Rendben van. Mindegyik vitéznek ki kell állnia egy-egy próbát.

A legfiatalabbnak jutott a legkönnyebb feladat, mert csak két térképet kellett megtalálnia a hegyekben. A talált térképnek nagyon nagy szerepe volt, mert az adta a következő feladatot a másik két nagyobb vitéznek. Elindult hát a legkisebb vitéz, a Kucsmagomba a hegyekbe. Ahogy ment, mendegélt a földön minden nehézség nélkül talált egy térképet. Igen ám, de ahogy meg akarta fogni, egy háló majdnem csapdába ejtette. Ekkor jött rá a kicsi gomba, hogy a földön heverő térkép, csak csali volt. Így hát tovább folytatta az útját. Nem kellett sokat gyalogolnia mikor megpillantott egy fa tetején egy másik térkép darabot. De mikor meg akarta azt szerezni, majdnem egy rács fogságába került. Nagy nehézségek árán megkaparintotta a fán lévő térképet, amely olyan fényesen világított, hogy a nagy, éles fény, pontosan rávilágított a második térképre is. Nagyon megörült a Kucsmagomba és egyenesen hazafelé vette az útját. Rohant ló halálában és hazáig meg sem állt. 

Mikor hazaért, odaadta a középső vitéznek, Vargányának, a térképdarabokat. A gomba összeillesztette ügyesen azokat és meglátta a következő feladatot. Így hát Vargánya is útnak indult a hegyekbe. Neki az volt a próbája, hogy a térkép segítségével meg kellett keresnie a királylány jobb lábára való cipőt. Ahogy ment, mendegélt, talált egy lyukat, ami elvezette volna a cipőhöz, de a lyuk bejáratánál két elágazás volt. Törte a fejét, hogy merre is menjen. Teljesen el volt keseredve, hogy nem tudja teljesíteni a próbát, mikor eszébe jutott egy varázsgyűrű, amit még apró gomba korában az édesanyjától kapott. Mikor elővette a zsebéből a gyűrűt és a kövét megdörzsölte, az rögtön megmutatta a helyes utat. Így már könnyűszerrel rátalált Vargánya a cipellőre. Boldogan rohant haza a talált „kinccsel”. 

Most már Őzlábon volt a sor, a legidősebb vitézen. Az sem tétlenkedett, rögtön útnak is indult. Neki a térkép segítségével a királylány bal cipellőjét kellett megtalálnia. Hamarosan megérkezett egy zuhogó patakhoz. A patak erős vízesése mögött talált volna rá a bal cipőcskére. Vargánya mikor beleugrott a patakba, hogy átússza azt, érezte, hogy nem lesz könnyű dolga. A patak örvényei majdnem lehúzták őt a mélybe, de Őzláb hosszú lábaival át tudott ugrani a patak közepén lévő kövekre. Óvatosan haladt előre, mert a kövek csúszósak voltak. Mikor az utolsó köre is ráugrott, érezte, hogy nem messze van a céltól. Így is lett. Hamarosan rátalált a királylány bal cipőcskéjére. Pöfeteg is rohant egyből haza és egy szempillantás alatt meg is érkezett. Amikor Pöfetegnek megmutatták a pár cipőt, annak nem volt más választása és vissza kellett adnia Császárgombának a lányát.

A gonosz varázsló szégyenében messze elbujdosott, a fiai pedig többet nem mertek mutatkozni senki előtt sem. Császárgomba pedig a birodalmában, békében élhetett. 

Annyira boldog volt, hogy visszakapta Pereszkét, hogy a három megmentő daliás vitézeknek adta feleségül, a három gyönyörű lányát. Pereszke lett a legfiatalabbé, Kucsmagombáé. Szegfűgomba Vargányát választotta, míg Korallgomba Őzlábba lett fülig szerelmes.

Boldogan éltek a virágos mezőn békében, vidámságban. Még ma is megtalálhatod őket erdőkön, mezőkön egy esős nap után, ha a lábad elé nézel.

 

A titokzatos gombahős

Írta: Billig Péter Róbert. Beküldve: Alsó tagozatos mesék

Egyszer, régesrég, egy messzi földön, egy szép erdei tisztáson a kis nyuszi felébredt, levágta a reggeli tornáját és elindult reggeli zsákmányt keresni. Ahogy így ment, szembetalálkozott a rókával.

Szervusz róka koma –köszönt neki a nyuszi.

Szervusz nyuszi koma  - köszönt neki a róka. 

Elmegyünk-e ma is zsákmányt fogni? 

Hát persze hogy el!

Így már ketten mentek-mentek-mendegéltek, amíg szembe találkoztak a mezei egérrel.

Köszönt neki a nyúl meg a róka: 

– Szervusz kedves mezei egérke, jössz-e velünk zsákmányt fogni? 

– Hát persze, hogy megyek. Éppen elég éhes vagyok, kérek egy kis sajtot.

Addig mentek- mendegéltek, amíg a sűrű erdőbe nem értek. Ott már lesben állt a farkas.

A róka elkiáltotta magát. 

– Fussatok, amíg a szemetek ellát! A nyuszi az egér gyorsan nyakába szedte a lábát és futásnak eredt, befutottak egy sűrű gombás részre.

A kisegér odaszaladt a legnagyobb gombához, amit pöfék gombának neveztek.

– Kedves pöfék gomba, kedves pöfék gomba, bujtass el bennünket, mert jön a farkas és megesz minket!

– Elbújtatlak én -  szólt a pöfeteggomba, aki nagyon bölcs volt - bújj ide a hátam mögé! 

A kisegér odabújt. A nyuszi közben odafutott a legnagyobb gyilkos galócához. Aki mérges gomba hírében állt, pedig kedves gomba volt.

– Kedves galóca, kedves galóca, bújtass el kérlek, mert jön a farkas és  megesz engem!

– Gyere ide a hátam mögé, látom hogy mindjárt ideér a farkas!

A róka már nem tudta tovább fékezni a farkast, elengedte és elfutott az erdő mélyére.

A farkas beugrott a gombák közé. Végig kérdezte a legkisebb gombákat, a kis csiperkéket.

– Itt járt a nyuszi? Itt járt az egér?

– Nem, nem, nem kiabálták egyszerre. Így a farkas tovább szaladt.

A legnagyobb gomba kalapja alól kibujt egy kicsi fej. 

– Nem kell félned – szólt a pöfék gomba, - már elment a farkas és messze jár.

A nyuszi meg az egér megköszönte a gombáknak a segítséget. El akartak menni, de akkor előugrott a legnagyobb pöfeteggomba és azt mondta:

– A kis állatkák máskor is számíthatnak a gombákra, segítünk elbújni. Adok nektek egy vadászkürtöt, amit ha megfújtok, jönnek a vadászok ezrede és elbánnak bármilyen ragadozóval.

Így lettek hősök a gombák a kis állatkák szemében.

A süni gombás kalandjai

Írta: Pál Bence. Beküldve: Alsó tagozatos mesék

Egyszer, egy nagy, kerek erdő mélyén egy Samu nevű süni az erdőben botorkált. Az otthonából indult el keresni valami ennivalót, mert bizony nagyon éhes volt. Nemsokára talált is egy szép, nagy kerek gombát, ami nagyon-nagyon ízletesnek tűnt…..Elgondolkodott:  - Milyen jó is lehet az íze! Ám amikor közeledett a gomba felé, hirtelen a tüskéje megszúrta és kidurrant. A gomba spórája ellepte a sünit és alig látott valamit tőle, majd futásnak eredt, nehogy még jobban el kezdje marni a szemét. Ment tovább az erdőben és nemsokára meg is lett az eredmény, mert talált egy szép, nagy, piros gombát. Erre már jobban figyelt és megpróbált óvatosabban közeledni, nehogy ez is kidurranjon. Ám ezt is megszúrta véletlenül, de ez már nem durrant ki szerencséjére. Beleharapott és egyszerre olyan ízek kerültek a szájába, amikről nem is gondolt, hogy léteznek. Elhatározta, hogy hátára veszi és elviszi haza. Ám annak érdekében, hogy meg ne próbálják ellopni, inkább egy számára jól ismert, titkosabb úton kezdett el hazafelé menni. Az úton sok állatot látott, aminek nem örült, mert félt, hogy ellopják a gombáját. 

Ment-mendegélt tovább, amikor arra lett figyelmes, hogy a szája kiszáradt. Nézett le, fel, össze, vissza, jobbra, balra, amikor meglátott egy tavat. Gondolta lemegy a tóhoz inni, ám amikor lehajtotta a fejét, hirtelen a gomba lecsúszott a tüskéjéről, majd belegurult a tóba. Samu elkezdett jajveszékelni: -„Valaki segítsen, kérem beleesett a gombám a vízbe”!  Nem jött senki a segítségére. Amikor látta, hogy senki nem segít, akkor fogta magát és elkezdett gyűjteni faágakat, fűszálakat és eszkábált magának egy tutajt. Tán egy óra is eltelt, mire végzett. Amint kész lett, betolta a vízbe és indult is a gombáért. Amikor már majdnem odaért, a gomba úgy megszívta magát vízzel, hogy a süni nagy bánatára elsüllyedt. A süni szomorúan úsztatta a partra a tutajt és azt gondolta:

-„Minek is időztem ennyit ezzel a szánalmas tutajjal, amikor a gomba így is elmerült”.

A süni szomorúan elindult hazafelé. Közben eleredt az eső. Ahogy mendegélt, többször is megcsúszott a lába és orra bukott. Nem sok idő elteltével elállt az eső és elvonult a vihar.

Egy kevés időre megállt pihenni, mert a hosszú út közben nagyon elfáradt, s gondolta alszik 1 órát. Aztán ebből az 1-ből 2, 3, 4, 5 és végül 6 lett. Éberen folytatta az utat hazafelé, amikor megpillantott egy gombát. Azt hitte káprázik a szeme, mert pont ugyan olyan volt, mint ami elsüllyedt. Nagy örömmel futott oda mellé és vette fel a hátára. Amikor körülnézett, olyat látott, amitől elállt a lélegzete. Telis-tele volt az ösvény gombával. Tudta, hogy az elkövetkezendő hetekben szinte csak innen fogja szerezni ételét. Ennek nagyon örült és boldogan ballagott hazafelé.

Amikor már majdnem hazaért látta, hogy egy nagy folyó van előtte. Nem is tudta mit tegyen, hogy menjen át. Messze látott egy kidőlt fát, ami pont ideális volt a rajta való átkelésre. Hosszú időbe telt, amíg hazaért, de megérte, mert otthon nagyon finom gomba levest csinált a gombából. Nagyon ízlett neki, még a barátait is meghívta, hogy megízlelhessék. Mivel a barátok követelőzően kértek még, így a süninek el kellett menni, szedni ebből a felséges gombából. Majd faggatni kezdték, honnan van ez a gomba és ő végül elárulta nekik, hogy a folyó túl oldalán, egy ösvényen találta őket. Megköszönték a finom ételt és hazamentek.

A süni telített hassal feküdt le, olyan jókat álmodott, hogy ihaj. A gombát úgy megszerette, hogy azóta másoknak is csak ezt ajánlja. 

Remélem ti is szeretitek a gombát! Ha nem, egyszer kóstoljátok meg és ti se akartok majd azután mást enni!

 

A szivárvány gomba

Írta: Elekes Fanni Sára. Beküldve: Alsó tagozatos mesék

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, az Üveghegyen is túl, volt egy falu, amellett egy erdő. Ebben az erdőben varázslatos lények éltek, mint például: a trollok, a törpék, a tündérek, a manók, a gombák és Ájlá az unikornis is, aki az erdő királynéja volt.

Egy napon a falubeli Fannika látogatóba indult Pötihez, a lótusz gombához. Útközben, az erdőben, meglátta a fák tövében a sok szép gombát. Gyorsan odaszaladt, hogy megnézze azokat, és megkóstolja őket. Nem csoda, hogy így tett, hisz a gomba volt a kedvenc étele. Megpillantott egy gyönyörű szép szivárványszínűt is a többi között. Leszedte a gombákat, és tovább indult. Időközben megéhezett, gondolt egyet magában, eszik egy szép gombát. A szivárványszínűt választotta, mert az nagyon tetszett neki. Beleharapott és elájult. Arra járt Pöti,a lótusz gomba. Egyszer csak meglátta a földön heverő kis Fannikát, és nagyon megijedt, mert a kislány volt a legjobb barátja.

Pöti elkezdett segítségért kiáltozni. Az erdő lakói mind odagyűltek, hogy megnézzék mi történt. Körbevették az ájultan heverő kislányt. Mindenki nagyon sajnálta. Jól ismerték őt, hiszen olyan kedves és barátságos volt mindig, mikor az erdőben sétált. Mindenki próbált segíteni. A trollok mindenféle gyógyvirágot, és gyógyfüvet hoztak, amiből teát főztek. A törpék faleveleket, a tündérek forrásvizet, és a manóka kertjükből, bogyókat hoztak. A gombák füvek levével, Ájlá az unikornis pedig varázsporral járult hozzá a gyógyításhoz,de sajnos semmi sem hatott. Egyszer csak Ájlá az unikornis,megpillantotta a szivárványszínű gombát a kislány kezében. Azonnal felkiáltott:

- Nézzétek! Fannika kezében a szivárványszínű gomba van! Tudom, mit kell tenni! El kell mennetek a rémerdőbe. Azon túl, van egy tisztás. Onnan kell elhoznotok a kék pipacs egyik szirmát. Abból főzzük majd meg a szivárványgomba ellenszerét. Induljatok azonnal! -mondta sürgetőn.

A trollok így is tettek. Pakoltak maguknak innivalót, ennivalót és elindultak a rémerdőbe. Egy kis idő múlva, oda értek az erdőhöz. Megrémisztette őket a sötét, sűrű erdő. Féltek, de tudták, hogy meg kell tenniük. Be kell lépniük, és végig kell menniük. A kis Fanni már segített nekik sokszor, és úgy gondolták, most meg tudják hálálni a sok kedvességet, amit tőle kaptak régebben. Beléptek hát az erdőbe. Mentek mendegéltek, amikor egyszer csak, kiugrott eléjük egy szörnyeteg. Hatalmas volt, csúnya, és félelmetes. Nagyon megrémültek. Nem tudtak merre futni. Így hát Pöti tanácsára elkezdték megszelídíteni. Pöti odament hozzá, és egyszerűen csak rámosolygott, és megsimogatta.

– Szeretném, ha barátok lennénk! – mondta Pöti.

– Te nem is félsz tőlem? – kérdezte meglepetten a szörnyeteg.

– Ha nem fogsz bántani, akkor nem félek tőled!

– Bátor gomba vagy te! Tetszel nekem! Sajnos nekem nincsenek barátaim, mert mindenki fél tőlem. Boldogan leszek a barátod!

 

Összebarátkoztak, és elmesélték a hatalmas és most már barátságos szörnyetegnek, hogy mi járatban vannak. A hatalmas szörny felkapta őket a hátára és elvitte őket arra a tisztásra, ahol a kék pipacs nőtt. Pöti látta meg először a csodatévő gyógyvirágot. Kiabált, hogy megvan. Nagyon megörültek a többiek is.  A szörny ismét felvette őket a hátára és hazafutott velük. Ájlá az unikornis gyorsan megfőzte a kék pipacs teát. Megitatták a kis Fannival. A csodatea végre hatásosnak bizonyult. A kislány meggyógyult. Örvendezett az egész erdő! A trollok, a törpék, a tündérek, a manók és persze Pötivel az élen az összes gomba is táncra perdült. Ropták körbe-körbe Fannika körül. A nagy mulatság végén megígértették Fannikával, hogy soha-soha többé nem eszik a szivárványszínű gombából. Ha hiszed, ha nem, megtörtént vagy nem. Itt a vége, fuss elvéle, szaladj te is az erdőbe!

A Gombakirály népe

Írta: Fegyver Imre Balázs. Beküldve: Alsó tagozatos mesék

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, élt egy Gombakirály a népével együtt. Ez a nép mindig mérges volt. A király ezért sokat szomorkodott. Szerette volna alattvalóit meggyógyítani így egyik reggel odahívatta magához legfőbb tanácsadóit, hogy tanácsot kérjen tőlük.

Az egyik tanácsadója azt mondta, hogy menjenek el a gyógyszertárba és vegyenek gyógyszert a mérgességre. A király nagyon okos ötletnek találta és gyorsan el is küldte az egyik szolgálóját a gyógyszertárba. Sajnos a patikus nem tudott a mérgességre gyógyszert ajánlani. A másik tanácsadó azt javasolta, hogy menjenek el az élet vízéhez. Talán víz meggyógyítja a mérgességet. El is indultak a szolgálók, hogy megkeressék, de nem találták meg az élet vízét sehol sem. A harmadik legfiatalabb tanácsadó azt mondta a királynak, hogy neki van egy ötlete, de nem biztos, hogy beválik. A király ugyan nem tudta, hogy mi lehet ez az ötlet, de megbízott a legfiatalabb tanácsadójában és szabad kezet adott neki. A fiatal tanácsadó elment az erdőbe. Ott fogott három rókát és egy zsákban elvitte a királyságba. A rókákkal jól megkergettette a mérges gombákat. Három nap és három éjjel egyfolytában csak szaladtak a gombák, mert annyira féltek a rókáktól. Amikor már nagyon elfáradtak, könyörögve kérték a királyt, hogy állítsa le a vörös bundásokat. Cserében megígérték, hogy soha többet nem lesznek rosszak és nem fognak mérgeskedni.

Így is lett. A Gombakirály a rókákat visszaküldte az erdőbe. A gombák pedig vígan és békességben éltek a boldog királlyal együtt. Még máig is élnek, ha meg nem haltak.

Dokumentumok

Egyéb dokumentumok

Küldjön levelet

Itt küldhet üzenetet nekünk:
UA-50943254-1