Szeretet vendégség

Kedves Gombásztársak !  

Szeretettel várunk Titeket az év utolsó  közös találkozójára amit az Advent jegyében, a  várakozás, az  ünnepre való csendes ráhangolódás hangulatában szeretnénk együtt tölteni. A még kellemesebb hangulat érdekében szokásaink szerint ne feledjétek a kis kínálni valót sem, így lesz teljes a mi kis szeretet vendégségünk! 

2017  december 14. -én  délután 17 órakor a Kazinczy Múzeumban  Sátoraljaújhelyben találkozunk. 

Üdvözlettel: Ragyákné  Ibolya  és  Kascsákné  Klárika

Smaragdvölgyi őszi túra

Kedves Gombásztársak!

Az év utolsó tervezett túrájának helyszínéül a Smaragdvölgyed választottuk. Az útvonalat a csapat ott helyben választotta. Elindultunk a kék négyzettel jelzett tanösvényen, amely egy idő után számunkra ismeretlen erdőkbe vezetett. Nem baj, rátaláltunk a kék túra jelzésre, ami bár nem vezetett vissza, de tájékozódási pontot adott. No és persze a Magas-hegy. Tudtuk, amíg jobb oldalról látjuk, addig jó felé tartunk. Kalandvágyunk letérített a jelzett útról is, a végén tényleg szó szerint torony iránt mentünk Rudabányácskára. Tervezni sem lehetett volna pontosabban, délre, amikorra kértük az ebédet, "befutottunk" az étterembe. Megpihentünk, jól laktunk, sokat beszélgettünk. Az idő is kegyes volt hozzánk, szép napsütésben tettük meg a sétánkat. Bár nagy fajgazdagsággal nem találkoztunk, de azért pár kitartó gomba még megmutatta magát.

Fotók

Legközelebb az évzáró gombász klubban találkozunk!

Libagaliba Nagytárkányban

Kedves Gombásztársak!

Bár még messzebb van Márton nap, de Nagytárkányban már október 21-én Libagalibát rendeztek, amelyre mi is meghívást kaptunk. Egész napos színpadi produkciók, kiállítások, kézműves vásárok, játszópark, libás és egyéb állati finomságok és persze gombabemutató várta a látogatókat. Alig győztük kielégíteni az érdeklődést, többször sorban álltak, hogy láthassák a kiállításunkat. Érdekes volt hallgatni saját élményeiket, bizony sok téves tudást kellet korrigálni. Nem panaszkodhatunk a szervezők szíves vendéglátására sem, így elmondhatjuk, egy nagyon eredményes, szép napot töltöttünk Felvidéken. Köszönet a tagtársaknak a gombagyűjtésért, a részvételért.

Hegyessy Gábor fotói:

ZGE fotói

Újabb sikeres gombakiállítást

Újabb sikeres gombakiállítást tudhatunk magunk mögött. Ezúttal a Kazinczy Múzeum adott otthont, köszönet érte. 

A vasárnapi gyűjtést követően 140 fajt tudtunk szépen "tálalva" bemutatni, a tárlatvezetések során ismertetni. 

A mostani kiállítás egyik kiemelt eseménye a gombás meseillusztrációs pályázat képeinek bemutatása és az eredményhirdetés. Minden várakozást felülmúlt az a mennyiség és a minőség, amivel találkoztunk! Összesen 615 db pályamunkát kellett értékelni. Az eredményhirdetés előtt játszóházzal vártuk a jutalmazottakat.Hétfőn este a Hegyessy Gábor előadását  és a filmvetítést követően meghitt beszélgetéssel, sütizéssel, szarvasgomba kóstolással ünnepeltük meg a sikert. Köszönjük mindenkinek, aki gombával, munkával hozzájárult ehhez. a diákok töltötték meg az előadótermet, ahol az év élőlényeit ismerhették meg. 

A Gumbamustrán közel 1300 látogató vett részt. A fotók itt tekinhetők meg.

 

Küldjön levelet nekünk

Itt küldhet üzenetet nekünk: