Kérjük támogassa Egyesületünk közhasznú tevékenységét adója 1% felajánlásával. Adószámunk: 18446861-1-05

A ZGE 2008. évi szakmai beszámolója

Írta: Admin. Beküldve: Cikkek

január 12.Téli kirándulás a Magas-hegyre. Ötlet: Kőszeginé Tóth Judit

január 24. Közgyűlés: tisztségviselők választása. Elnök: Dr. Nagy György, elnökhelyettes: Bodnár Ferenc, titkár: Kőszeginé Tóth Judit. Örökös tiszteletbeli elnök: Mihály Attila. 2008. évi munkaterv megvitatása, alapszabályzat módosítása.

február 9.A Sárospataki Református Gimnáziumában Varga Torda a civil szervezetek bemutatkozása keretében népszerűsítette egyesületünket.

február 23. Szarka-kúti túra, kirándulás Soltész Róbert szervezésében.

március 26. A III. alapfokú gombaismerői tanfolyam első előadása. A kurzusra 44 fő jelentkezett, melynek keretében 15 elméleti foglalkozáson és 8 terepgyakorlaton ismertettük a 105 legfontosabb ehető és mérgező gombafajt.

március 29. Rudabányácskai kirándulás. Szervező, házigazda Cseh Ernő és Balogh Gyula.

április 12.Terepgyakorlat, kucsmagomba-vadászat Sárospatakon a Berekben. Felelőse Kőszeginé Tóth Judit.

május 1-3. A lengyelországi Krakkói Gombász Egyesület meghívására a Miskolci Gombász Egyesülettel közös gombázáson vettünk részt Brezovicában. A kirándulást kiegészítettük kulturális programokkal. Felelőse Kőszeginé Tóth Judit.

május 17.Terepgyakorlat, egyesületi kirándulás a hercegkúti hegyekben. Szervező: Göncfalvi János.

június 21.Beneveztünk és gombakiállítással kedveskedtünk a sátoraljaújhelyi Vadételfőző Verseny vendégeinek. Az anyagot a tanfolyam hallgatói gyűjtötték. Felelős: Bodnár Ferenc.

július 4-5-6.  III. Nemzetközi Bózsvai Gombanapok. A rendezvényen 5 hazai és külföldi gombász és természetvédő egyesület mutatkozott be, előadások hangzottak el, gombázáson, denevérhálózáson vehettek részt az érdeklődők. Toplászatról szóló filmvetítéssel és egyéb kulturális programokkal egészítettük ki a rendezvénysorozatot. Szervező: Kőszeginé Tóth Judit, házigazda: Palágyi János.

július 26. Terepgyakorlat, kirándulás Szabolcsveresmartra. Szervező és házigazda Komonyi László és felesége.

augusztus 16-20. „Erdély természeti és kulturális értékeinek megismerése” címmel öt napos kiránduláson vett részt 50 fő. Célja: Bánffyhunyad, Kolozsvár, Szováta, Korond, Farkaslaka, Székelyudvarhely, Békás-szoros, Gyilkos-tó, Marosvásárhely és Torda nevezetességeinek felfedezése. Szervező: Kőszeginé Tóth Judit.

július 31. Leskó Gabriella előadása Kőkapun, a sárospataki mozgáskorlátozott gyerekeknek szervezett táborban.

augusztus 23. A Szépbánya Egyesület meghívására a „Rudabányácskai Hagyományőrzők Napja” együttműködő egyesületként a programot színesítettük túrával, gombakiállítással. Meghívó: Matyi László.

szeptember 26.A M.E. CTFK „Kutatók éjszakája” rendezvénysorozatán „Fedezzük fel a természetet” címmel fotókiállítást rendeztünk. Szervező: Dr. Nagy György

szeptember 27. Telkibányai terepgyakorlat és kirándulás a kisvárdai tagjaink segítségével.

október 4-5. A Miskolci Gombász Egyesület meghívására részt vettünk Bükkszentkereszten a Gombafesztiválon.

október 13-14.Gomba-, fotó- és képzőművészeti kiállítás Sárospatakon A Művelődés Házában. 150 gombafajt, 50 fotót (Hegyessy Gábor, Soltész Róbert, Szarka János), 560 gyermekrajzot mutattunk be a közel 3000 látogatónak. Az Aggteleki Nemzeti Park munkatársainak 9 előadását kb. 600 érdeklődő hallgatta meg. A Zrinyi Ilona Városi Könyvtárban 270 óvodásnak meséltek gombás meséket a könyvtárosok. Felelős: Kőszeginé Tóth Judit.

november 10-11. Sátoraljaújhelyi gombakiállítás különlegessége a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum toplász kiállítása a Kazinczy Ferenc Múzeumban. 120 élő és 50 liofilizált gombafaj, természet- és gombafotók, valamint a „Meseország gombái” pályázat legjobb alkotásai kerültek bemutatásra. A taplógombából készített tárgyakat, készítésüket, művészetét Dr. Zsigmond Győző az erdélyi gombász egyesület elnöke, néprajzkutató, a Bukaresti Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára mutatta be előadásában. Új gombász kézikönyvet ismertetett két neves mikológiai szakember vendégünk Vasas Gizella és Dr. Locsmándi Csaba. Felelős: Bodnár Ferenc, Hegyessy Gábor, Kőszeginé Tóth Judit

november 29-  A „Télen fütt, nyáron hütt” toplász kiállítás megrendezése Sárospatakon a Református Templom galériájában, ahol december 8-ig tekinthették meg az érdeklődők Soltész Róbert és Szarka János fotóival együtt. Összehozta: Kőszeginé Tóth Judit.

december 6. Évzáró összejövetel a Zemplén Casinóban. Ügyintézők: Bodnár Ferenc és Cseh Ernő.

december 7. Dr. Zsigmond Győző előadása a Sárospataki Református Egyházközség meghívására, a kiállítás bemutatása a városnak.

december 10. Az alapfokú gombaismerői tanfolyam utolsó előadása, zárása.


 

Gazdag egyesületi életünket, munkánkat csak vázlatosan tudtam bemutatni. A Zemplén Televízióban 2006-ban indult „Gombázzunk együtt” című műsorunkban folyamatosan beszámolunk eseményeinkről, rendezvényeinkről, ismeretterjesztő tevékenységünkről. Decemberben fél órás külön adás szólt a toplászatról, a Mecénás című műsorban pedig összefoglalót vetítettek a kiállításról, előadásról.

Híreink elhangoznak a Rádió Aktívban, meghívóinkat, beszámolóinkat lehet olvasni a www.sarospatak.hu és a www.satoraljaujhely.hu honlapon, valamint Soltész Róbert munkájának köszönhetően saját honlapunkon a www.zge.hu -n. Eseményeinkről készült összes fotó megtekinthető a www.zge.fotoalbum.hu nyilvános albumjaiban.

A Zempléni Hírlapban több cikk megjelent sikeres programjainkról.

A Magyar Gombász minden számában hirdetjük rendezvényeinket. A toplász kiállításról Kőszeginé Tóth Judit írt élménybeszámolót „Télen fütt, nyáron hütt” címmel. A téli számba a gyerekek díjnyertes rajzaiból kerültek meseillusztrációk.

Így elmondhatjuk, hogy a médiákon keresztül Zemplén minden emberéhez eljutnak közérdekűnek számító információink, ennek segítségével tudtuk megvalósítani alapszabályzatunkban vállalt célkitűzéseinket a 2008. évben is. De munkánkról értesül az összes magyar gombászegyesület, gombász, fontosnak tartjuk a velük való kapcsolattartást. Az idei év egyik legnagyobb eredménye az erdélyi László Kálmán Gombászegyesülettel történő közös munka, kiállítás megrendezése, ami további eredményes együttműködésünk fontos állomása volt.

Tagjaink, támogatóink közös munkája, együttműködése révén sikeres, eredményekben gazdag évet zárhattunk 2008-ban.

Élménybeszámoló Erdélyből! 2008

Beküldve: Cikkek

Négy éves fennállásunk óta számtalan túrát, kirándulást, utazást szerveztünk. Havonta indulunk felfedező túrára a gyönyörű Zemplénbe, gombáztunk a Bükkben, a szlovákiai Tátrában, Lengyelországban. Közösségünk nem csak együtt munkálkodik, de baráti társasággá alakult az évek során, így érettnek éreztük a csapatot egy erdélyi öt napos utazáshoz.

A szervezés már jóval az indulás előtt elkezdődött a busz és a szállás intézésével. Mivel hivatásos idegenvezetőt nem vittünk, így a gondosan előre eltervezett látnivalókból egy-egy tagunk készült fel. Ez a fajta idegenvezetés már több alkalommal sikeresen működött. Arra viszont nem számítottunk, hogy a földrajz-történelem szakos barátunk egész úton ”tömi” a fejünket az okosságokkal, még egy kis szunyókálásra se csendesedett el. Többet tanultunk Erdély történelméből és földrajzából, mint iskolai tanulmányunk során összesen. Utunk végén elgondolkodtunk az őszi emelt szintű érettségire jelentkezésen.

No, de az elején kezdem. A határon való gyomorgörcshöz szokott korosztályunk megkönnyebbülve érzékelte a rövid ellenőrzést. Az úthasználati díj megvásárlásáért viszont majd egy órát sorakozott a sofőrünk. A Király-hágón történő átkelés után Bánffyhunyad fatornyú erődtemplománál álltunk meg először, amit egy nagyon szimpatikus fiatal lelkész mutatott be.

Szovátára igyekvésünk közben természetesen útba ejtettük Kolozsvárt, ahol megnéztük Mátyás király szobrát, szülőházát, a Szent Mihály-székesegyházat. Majd egy lassú, emlékező sétát tettünk a Házsongárdi temetőben.

Bizony meglehetősen elcsigázva, megéhezve foglaltuk el a minden igényünket kielégítő szállásunkat a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Teleki Panziójában. A bőséges és finom vacsora után az eddzetebbek az esti Szováta felfedezésére indultak. Meglepetéssel tapasztaltuk az élénk éjszakai életet. A nyüzsgő fürdőváros a könyvekben olvasható boldog békeidők hangulatát idézte.

Másnap az út fáradalmait pihengettük, természetesen aktív kikapcsolódással. Erre tökéletesen megfelelt a sós tavak (Medve-tó, Vörös-tó, Fekete-tó) körüli andalgás, a sószikla természeti rezervátum felfedezése. Már akkor irigykedve néztük a „fekete embereket”, akik elég vicces kinézetüket a nagy gyógyhatású fekete iszappal érték el. Délutáni programnak rögtön felvettük a dagonyázást. Elhatározásunkat tett követte és pár asszonypajtással ingyen kúrát vettünk, nem kis derültséget kiváltva társainkban. A Medve-tó sós vizében történő fürdőzés, lebegés közben pedig a világ leggazdagabb embereinek éreztük magunkat. Testileg-lelkileg megfiatalodva ültünk a vacsorához, amit a házassági évfordulós, születésnapos és névnapos gombásztársaink megünneplésével tettünk felejthetetlenné.

A harmadik napra sok-sok látnivalót terveztünk. Parajdon a Sóbányában kezdtünk. A lengyelországi Wieliczkai sóbánya után felfokozott érdeklődéssel vártuk a látványt, de a kettő összehasonlíthatatlan.

Következő állomás Korond volt, ahol a szokásos székely fazekasság termékeiből vásároltunk. Viszont gombászok lévén, szakmai programként a világon egyedül itt létező mesterséget, a toplászatot akartuk élőben tanulmányozni. Ezért kerestük fel a taplógomba feldolgozását és művészetét mesteri fokon művelő Máthé Árpádot.

Farkaslakán meghatottan énekeltük el a Magyar és a Székelyhimnuszt Tamási Áron sírjánál.

Székelyudvarhelyen igazán otthon éreztük magunkat, mindenhol magyar feliratok, táblák, az egész kisvárosnak „hazaértünk” hangulata volt. Városnéző sétánk során megnéztük a Vasszékely szobrot, a Városházát, Székelytámadt-várát. Este vacsora után nem hagyhattuk ki az éjszakába nyúló szovátai sétát az utcazenészekkel, vendégcsalogató éttermekkel, szórakozó helyekkel.

Másnap az egész napos túrára felkészülve vágtunk neki az útnak. A cél a Békás-szoros Nemzeti Park volt. Természetesen busszal, de az 1256 m magas Pongrác-tetőn kibújt belőlünk a gombász. A rövid pihenőt kihasználva, ahogy mondani szokták úton-útfélen gomba után kutattunk és sikerült egy-két ritka fajt találnunk. A fényképezőgépünket élesre állítva indultunk a szorosba, de hamarosan a látványtól elvarázsolva elfeledkeztünk a kattogtatásról, nincs az a fotó, ami azt a képet vissza tudná adni. Azt gondoltuk ez volt a nap csúcsa, de tévedtünk.

A Gyilkos-tónál készült közös csoportképünket akár képeslapként is elküldhetnénk. Itt kétfelé vált a csapat. A többség a tó körüli sétát választotta, kilencen nekivágtunk a Kis-Cohád 1344 m magas csúcsának, amit a 430 méteres szintkülönbség legyőzősével érhettük el. A turistakalauzban 3 órásnak feltüntetett útra nekünk 1,5 óránk volt, így meglehetősen sportos tempóval tettük meg az utat. A hegytetőről elénk táruló csodálatos panoráma viszont minden fáradtságot megért. A hegyek végtelen kékjét, a fenyvesek zöldjét, a méltóságteljes sziklákat sose fogjuk elfelejteni. Az esti búcsúesten volt mit mesélni, feleleveníteni. Közös énekléssel, nótázással zártuk az utolsó esténket.

Hazautazásunk reggelén a panzió kedves dolgozói fehér kendővel integetve köszöntek el , így meghatottan ültünk a buszra. Az előzetes tervezés szerint megálltunk Marosvásárhelyen, ahol a Kultúrpalota gyönyörűséges termein „futottunk” végig. Sajnos szorított az idő bennünket, hétköznap lévén nagyon lassan haladtunk az utakon.

Tordán még mindenképpen a szikla szoros közelébe akartunk jutni. Azzal viszont nem számoltunk, hogy busszal nem lehetett megközelíteni, ill. a szorosba vezető ösvényen pár száz méter után belépőjegyet kellett volna váltani. Így csak egy fürge lábú társunk rohant be felfedezni. Az általa elmondottak alapján tervbe vettük, hogy legközelebb megfelelően rákészülünk és saját szemünkkel fotózzuk le. Ezután irány haza a lehető leggyorsabban. A buszsofőrünk ötlete miatt azonban terven felüli kalandtúrában volt részünk. Kikerülve Kolozsvárt a kalotaszegi vidéken áthaladva, érintve a Gyulai-havasokat, úttalan utakon járva, két órás zötykölődés után értünk ki újra a főútra. Rövid, láblazítós pihenők után este tíz órakor gurultunk be Sátoraljaújhely város központjába. Váratlanul hatalmas tűzijáték vette kezdetét. „No, ilyen fényes fogadtatásban sem volt még részünk” mondogattuk, amikor ráeszméltünk, hogy ez tulajdonképpen a szokásos augusztus 20-i parádé.

Utunkat elmondhatjuk, hogy egy mindenki számára emlékezetes, jó hangulatú, tartalmas, élményekben gazdag kirándulásnak voltunk részesei.

Az egyesületben végzett munkához elengedhetetlen a 120 fős tagság együttműködése, összetartása, közösséggé formálása. Ennek egyik legjobb eszköze a közös kirándulás, utazás, legyen az akár egy napos, akár több. Az erdélyi kirándulással mindez maradéktalanul megvalósult.

Az utunkról készült fényképek megtekinthetőek a http://erdely2008.zge.fotoalbum.hu/ címen.

 

Kőszeginé Tóth Judit

Wass Albert: Mese a vén gombacsinálóról

Beküldve: Cikkek

Amikor az állatok már mind megtanulták a maguk mesterségét, és a manóknak nem volt több dolguk ezzel, új foglalkozás után kellett nézzenek. Néhányan fészekrakásra kezdték tanítani a madarakat, mások hálószövésre a pókokat. Voltak, akik a pillangókat és a szitakötőket oktatták, és voltak, akik a cserebogaraknak, katicabogaraknak viselték gondját.

A legerősebbik manó, akinek hosszú, fehér szakálla földig ért már, és vén volt ahhoz, hogy fára másszon, vagy egyéb nehéz munkát végezzen, nekifogott gombát ültetni. Éppen olyan időt-töltött vén manóhoz illő foglalkozás volt ez. Járta egész nap az erdőt, lassan, öregesen, és itt-ott elültetett egy-egy gombát. Fehéret, barnát, pirosat: amilyen éppen az eszébe jutott.

Jóféle gombák voltak mind, amiket az öreg manó ültetett, és legkedvesebb mulatsága az volt, ha megleshette egy fa mögül, amikor valami rőzsegyűjtő öregasszony vagy gyerek meglelte ezeket a gombákat a bokrok alatt vagy a fák tövében, és boldog örömmel vitte haza, hogy vacsorát főzzön belőlük. Megelégedetten dörzsölgette ilyenkor kezeit a kis öreg manó, hogy lám csak, milyen hasznos mesterséget választott magának. Szegényemberek gondviselője lett.

Egy szép napon, ahogy éppen hazafelé ballagott a gomba-ültetésből, egy terebélyes, nagy bükkfa alatt megpillantott egy idegen gombát. Szép, piros kalapos, cifra gomba volt. Emlékezett, hogy reggel arra járva két vargányát ültetett oda. Azok ott is voltak a helyükön. De hogyan került közéjük ez a szép, piros gomba?

Vakarta a fejét a kis öreg manó, de nem emlékezett sehogyan sem, hogy ő ilyesmit ültetett volna. Még csak nem is látott soha életében ehhez hasonló szép, piros gombát. Vakarta a fejét, simogatta hosszú, fehér szakállát, tűnődött, gondolkodott. Háromszor is körüljárta az idegen gombát. De csak nem tudott rájönni, hogy honnan kerülhet oda.

Csóválta a fejét és hazament.

Mikor estefelé újra arra sétált, a gombák nem voltak ott. Sem a két vargánya, sem a szép, piros, idegen gomba.

- Ki lelte meg a gombákat? - kérdezte a harkályt, aki éppen ott dolgozott a bükkfán.

- Az erdész kislánya - felelte a harkály -, nagyon megörvendett ám a szép, piros gombának! Úgy kacagott, hogy még Visszhang is alig győzött versenyt kacagni vele. Igazán ügyes vagy, hogy olyan szép gombákat tudsz csinálni!

A kis vén manó nem szólt semmit, és ahogy ment tovább az erdőn, lassanként maga is kezdte elhinni, hogy valamiképpen mégis csak ő ültette oda azt a szép, piros gombát. Mindössze megfeledkezett róla, mert hiszen öreg már.

Hanem aztán másnap reggelre támadt ám nagy felfordulás!

Alig virradt meg, jött a szarka rémült cserregéssel az erdészház felől. Ahány szál tolla volt, annyifelé borzolódott.

-Haldoklik a kislány! Haldoklik a kislány! - rikácsolta végig az erdőn.

Megmozdult erre ijedtében az egész erdő. Ahány manó volt, mind összefutott. Ahány tündér, mind kiugrált a virágokból. Még Visszhang is otthagyta a sziklát, és még a patak is elhallgatott ijedtében. Szerették mind nagyon az erdészek kislányát.

Nosza, rohantak a manók gyógyító gyökerek után. Szedték a tündérek az ezerjófűvet, balzsamvirágot. Szaladtak vele az erdészházhoz.

Ott feküdt a kislány, halálos sápadtan, az ágyon. Sírt az édesanyja, sírt az édesapja. Hiába volt minden orvosság, hiába volt a szomszédok sok okos tanácsa: nem tudták, mi baja lehetett, nem tudtak segíteni rajta.

Jöttek a manók a jóféle gyökerekkel: nem használt semmit. Jöttek a tündérkék ezerjófűvel, balzsamvirággal. Éjféli harmatot is hoztak gyöngyvirágcsuporban: nem gyógyult meg a kislány ezektől sem. Csak mind betegebb lett szegényke, mind betegebb.

Sírtak a tündérkék, sírtak a manók valamennyien, és nem tudták, mit kezdjenek. Odagyűltek az erdő madarai mind, az erdő állatai mind, lehajtották a fejüket és búsultak nagyon. Szerették a kislányt, mert jó kislány volt, de nem tudtak segíteni rajta. Csak álltak az ágya körül nagy szomorúsággal és nézték, ahogy egyre sápadtabb lett, egyre gyöngébb lett szegényke.

Egyszerre csak befurakodott közéjük az okos kis gyík, és azt mondta:

- Engedjetek oda, hadd nézzem meg, mi baja van! Odaengedték, hogyne engedték volna. Az okos kis gyík pedig nézte,vizsgálta a beteg leánykát, aztán csak zsupsz! Beugrott a szájába hirtelen, bebújt a torkába, és eltűnt.

Kimeredt szemmel lesték az állatok meg a madarak mind, de még a tündérek is, a manók is és az erdészek is, szegények, hogy mi lesz ebből?

Hát az lett, hogy kis idő múltával csak mászott kifelé nagy kínlódva a kis gyík a leányka gyomrából, és rángatott kifelé onnan egy nagy, piros gombát! Akkora nagy volt a gomba, hogy a kicsi gyík alig tudta vonszolni kifelé.

Nagy nehezen kikecmergett vele mégis. S hát abban a szempillantásban elkezdett mosolyogni a kislány! Kipirosodott az arca, megnyíltak a szemei, felült az ágyon és kacagni kezdett! Meggyógyult, szempillantás alatt.

Lett nagy örvendezés az erdészházban! Sírtak örömükben az erdészek, ölelgették, csókolgatták az okos kis gyíkot, mézzel, cukorral vendégelték meg az állatokat, madarakat. Táncoltak a tündérkék, bukfenceztek a manók. Olyan nagy vidámság kerekedett egyszeribe az erdőn, hogy még a mogorva, vén Csönd bácsi is ledobta magáról a köd-köpönyeget, és táncra perdült a mohos, vén sziklák alatt.

Na, de aztán, hogy belefáradtak az örvendezésbe, vizsgálni kezdték a nagy, piros gombát. S egyszerre csak megszólalt a harkály az erdészek házának tetején.

- Ohó! Ezt a gombát láttam én már! Ott volt a nagy bükkfa alatt! Még meg is dicsértem miatta a gombacsináló manót!

Rá is gyűltek a gombacsinálóra valamennyien.

- Hát te ilyeneket ültetsz? Hát te mérges gombákat csinálsz? Hát te vagy az oka, hogy majdnem meghalt a kislány? Hát te így, hát te úgy!

Hiába szabadkozott szegény feje, hogy ő bizony maga is csodálkozott, mikor ezt a szép, új gombát meglátta a többi között, bizony csak elcsípték a nyakát, megkötözték kezét-lábát vadszőlő indájával, és vitték föl az Angyalok Tisztására, hogy törvényt üljenek fölötte.

Hiába sírt szegény vén gombacsináló, hogy nem ő a hibás, hiába könyörgött. Összeült nyomban a törvényszék, hogy kimondja az ítéletet. A baglyot tették meg elnöknek. Fel is kuporodott nagy szigorúan egy száraz fára, és onnan huhogott alá a félelemtől vacogó manóra.

- Ki engedte meg neked, haszontalan vén gombacsináló, hogy mérges gombát ültess el az erdőn? Amitől betegek lesznek a gyerekek?

- Nem én ültettem, higgyétek el, hogy nem én ültettem - siránkozott szegény gombacsináló. - Mindössze két vargányát ültettem oda kora reggel! S amikor visszatértem, ez a piros is ott volt közöttük! Higgyétek el, hogy nem én ültettem!

- Hát ki? - borzolódott föl a bagoly. - Én nem ültettem, annyi bizonyos. Nem is értek hozzá.

- Én sem! Én sem! - csárogta valamennyi madár.

- Én sem! - kiabálta valamennyi állat.

- Közülünk sem lehetett senki - rázták fejüket a tündérek.

- Közülünk sem - bizonygatták a manók -, egyedül Gombacsináló tud gombát csinálni!

- Meg kell kérdezni a bükkfát - döntötte el a kérdést a bagoly. Szárnyra is kapott a sólyom azon nyomban, és szempillantás alatt ott volt a nagy bükkfánál.

- Ki ültette alád a piros gombát?

- A piros gombát? - gondolkozott a vén bükkfa. - Én bizony nem tudom. Alighanem aludtam még, mikor odatették. Mire fölébredtem, ott volt mind a három. Két barna, egy piros. Bizonyosan a gombaültető ültette ide őket, ki más?

Egyetlen fa sem tudott többet. A mókusok sem. Még a lappantyú sem, pedig az éjszaka jár és kora hajnalban.

- Csak te lehettél, semmirevaló vén gombacsináló - döntötte el végül is a bagoly -, méltó módon meg kell büntessünk miatta.

Ekkor érkezett oda a szellő. Sok dolga volt, azért késett.

- Várjatok - mondta -, ne ítélkezzetek még. Megkérdem a ködöt, hátha az tud valamit.

El is suhant nyomban a legsötétebb sziklakatlan felé. Ott lelte a ködöt, egy nyirkos odúban. Rosszkedvű volt, mint mindig.

- Mi közöm hozzá - morogta -, ha láttam, láttam, s ha nem láttam, nem láttam. Tőlem ugyan meg nem tudjátok.

- Ide figyelj - bosszankodott föl a szellő -, ha meg nem mondod, hogy ki ültette oda azt a mérges gombát, örök ellenségek leszünk!

- Mit bánom én - morogta a köd -, törődöm is veled...

A szellő se volt rest, belekapaszkodott a köd ruhájába, és megrángatta jól. Sokat azonban nem árthatott neki, mert az mogorván beljebb húzódott a barlangba, egészen be a legmélyére, ahol a vén sánta boszorkány lakozott, és a szellő oda már nem mehetett utána.

- Majd kijössz! - fenyegette meg.

Mikor megtudta a bagoly, hogy a köd megtagadta a választ, gondolkodni kezdett. Gondolkoztak a tündérek is, a manók is, az állatok is, madarak is. Gondolkozott a szellő, a visszhang, a patak és a csönd. Mindenki gondolkozott. Mert, hogy igazságtalan ítéletet hozni nem szabad, azt tudták jól, valamennyien.

Ekkor megszólalt az Erdő Angyala, aki mindeddig mozdulatlanul állt a tisztás szélén egy nagy fa alatt, és figyelte, hogy mire mennek az erdő népei, magukban.

- Eresszétek el a vén gombacsinálót - mondta csöndesen -, nem ő a vétkes. Én tudom, hogy ki ültette oda a piros gombát. A köd is tudja. Elég szégyen, hogy ti nem tudjátok. Ezért megparancsolom mindnyájatoknak, hogy keressétek a bűnöst mindaddig, amíg magatoktól rá nem akadtok. Te pedig, öreg gombacsináló, ezentúl jobban ügyelj. S ha látod, hogy idegen gomba került a tieid közé, azonnal szólj a fáknak és a madaraknak, a szellőnek és tündéreknek és mindenkinek, akivel csak találkozol. Ti pedig gondoskodjatok arról, hogy ne nyúljon senki az ilyen gombához.

Így beszélt az Erdő Angyala, és azzal intett, hogy elmehetnek. Már esteledett is az erdőn és mindenki a maga dolga után kellett nézzen. A tündérek be kellett csukják a virágok kelyhét, hogy az éjszaka hűvöse meg ne ártson nekik. A manók fel kellett hordják a csillagokat az égre, mindegyiket a maga helyére. A bagoly le kellett repüljön a faluba, hogy megszámolja az egereket, a patak pedig álomba kellett mesélje a fákat.

Hogy pedig ez nem kitalált mese, amit itt elmondtam neked, hanem színtiszta valóság, azt onnan tudhatod, hogy ma sincsen még vége a piros gomba történetének.

Mert lám, a nagy szakállú vén gombacsináló azóta is ültetgeti szorgalmasan a maga gombáit az erdőn. Őt magát ugyan nem láthatod, mert az éjszaka sötétjében dolgozik többnyire, de a gombákat, azokat meglelheted magad is az erdőn, fák tövében, bokrok alatt, kicsi tisztások szélén. Haza is viheted ezeket a gombákat, meg is főzheted. De csak azokat, amiket valóban a jó öreg manó ültetett.

Jól vigyázz azonban, mert vannak másféle gombák is. Pirosak, fehérek, sárgák, mindenféle színűek. Ezeket a vén sánta boszorkány ülteti. Erről azonban csak az Erdő Angyala tud, meg a köd, más senki. Mert a vén gonosz akkor ülteti ezeket, amikor a köd is ott van mindenütt, és elrejti szem elől a gonosz mesterkedést.

Én onnan tudom, hogy egy sánta csiga súgta volt meg nekem, aki véletlenül ott volt egy tölgyfalapi alatt, amikor a boszorkány egy mérges gombát ültetett a jó gombák közé, és szemével látta. Ez a csiga éppen útban volt a manókhoz, hogy elmondja nekik, amit látott, de sánta lévén, csak nagyon lassan tudott járni, és útközben egy félszemű sündisznó véletlenül eltaposta szegényt, így aztán még ma sem tudják a manók, meg az erdő többi lakói, hogy ki ülteti azokat a mérges gombákat.

Még csak te tudod egyedül, azáltal, hogy most elmondtam neked.

Szegény öreg gombacsináló néha igen nagy gondban van. Folytonosan újra meg újra kell számlálja a gombáit, hogy észrevehesse, ha idegen gomba kerül közéjük. Ilyenkor nagyon megrémül, mert eszébe jut az erdészek kislányának esete, és azonnal szól a fáknak, tündéreknek és madaraknak, hogy vigyázzanak, mert itt és itt újra mérges gomba került a jók közé!

Ők aztán igyekeznek is, amennyire tőlük telik. Amikor egy gyerek hozzá akar nyúlni egy ilyen gombához, a virágokban azonnal sikoltozni kezdenek a tündérkék. (Feltéve, ha van a közelben virág.) A fák levele remegni kezd, ők ennél többet nem tehetnek. De ha van a közelben egy madár, bármiféle madár, és megtudja, amikor egy gombaszedő gyerek hozzányúl egy mérges gombához, az ilyen madár ijedten rebben föl az ágról, és jajveszékelni kezd a maga nyelvén. Mert a madarak nagyon szeretik a gyerekeket, és féltik őket az ilyen gombáktól.

Ezért hát, ha gombát szedni kimégy az erdőre, figyelj ám nagyon a fákra, a virágokra és a madarakra. Ők jót akarnak neked. És ha sokat vagy velük, egy idő múlva megérted, amit mondanak.

Kérlek, ne feledkezz meg az okos kis gyíkról sem, aki az erdészlányka gyomrából kihúzta a piros gombát. Ne bántsd soha, ha összetalálkozol vele. Neked is lehet még szükséged reá.

Hogy pedig mindez való igaz, amit itt elmondottam, azt abból is láthatod, hogy a szellő a mai napig sem békült ki a köddel. Valahányszor rátalál, mindig megkergeti. A ködöt nem is szereti senki az erdőn. Mert a köd tudja, hogy ki ülteti a mérges gombákat, de nem mondja meg. Ő ugyanis szövetséget kötött a vén sánta boszorkánnyal.

Szegény vén gombacsinálónak ma már a gondtól kétakkorára nőtt a szakálla. Egészen beleöregedett a keserűségbe. Bárhova rejti is a gombát, mindig talál másnap közöttük olyant, amit nem ő ültetett. És hiába kérdi a fákat, a madarakat, az állatokat: senki se tudja, ki ültette oda azokat a gombákat.

De te most már tudod, ugye?

És amikor majd felnősz, és azt látod, hogy az emberi élet jó gombái között is sok a mérges és veszedelmes gomba, akkor jusson eszedbe ez a mese. Jusson eszedbe, és ne légy soha azok között, akik a gombacsinálókat ártatlanul ítélik el, boszorkányok által gyártott gombák miatt. Mert aki igazságtalanul ítél, az a ködnek és a boszorkányoknak a szövetségese.

Vlagyimir Szutyejev: A gomba alatt

Írta: Admin. Beküldve: Cikkek

A hangyát egyszer utólérte egy nagy eső. Hova bújjék előle? Egy apró kis gombát látott meg a Hangya a tisztáson, odaszaladt és elbújt a gomba kalapja alá. Üldögél a gomba tövében, várja, hogy elálljon az eső. Ámde az eső egyre jobban zuhogott. Egy agyonázott Pillangó vánszorgott a gombához.

-Hangyácska, Hangyácska, engedj ide emgem is a gomba alá! Úgy eláztam, nem tudok repülni!

-Már hogyan is engednélek - kérdezte a Hangya -, hiszen magam is csak éppen elférek alatta?!

-Sebaj! Kis helyen is elférnek, akik szeretik egymást.

Erre aztán a Hangya beeresztette a Pillangót a gomba alá. Az eső meg egyre csak zuhogott. Futva jön Egérke.

-Engedjetek a gomba alá engem is! Patakokban folyik a víz rajtam!

-Ugyan hogyan engedhetnénk ide? Nincs itt már szabad hely.

-Húzzátok magatokat összébb egy kicsit!

Összébb húzták magukat és beengedték az Egérkét a gomba alá. Az eső zuhogott, sehogy sem akarta abbahagyni. Arra ugrándozott a Veréb, és így sírt-rítt:

-Megázott a tollacskám, megfáradt a szárnyacskám! Engedjetek be engem is a gomba alá megszáradni, megpihenni, az eső végét kivárni!

-Nincs már több hely!

-Húzódjatok összébb, nagyon kérlek benneteket!

-Na jól van. Összébb húzódtak - jutott hely a Verébnek is. Ekkor a Nyúl ugrott ki a tisztásra, és meglátta a gombát.

-Bújtassatok el! - kiáltozta. - Mentsetek meg! Üldöz a Róka!

-Sajnálom a Nyulat - szólt a Hangya. - Tudjátok mit? Húzdózkodjunk összébb! Alighogy, a Nyulat elrejtették, odaért a Róka is.

-Nem láttátok a Nyulat? - kérdezte.

-Nem láttuk bizony! Közelebb lopakodott a Róka, és szaglászni kezdett.

-Nem itt bújt el?

-Ugyan, hogy bújhatott volna ide? Megcsóválta a farkát a Róka, és elment. Közben az eső is elállt, a nap is kisütött. Előbújtak a gomba alól mindahányan, és örvendeztek. A Hangya elgondolkozott, és azt mondta:

-Hát ez hogyan történhetett? Először még nekem is alig volt helyem a gomba alatt, a végén mégis mind az öten elfértünk!

-Brehehehe! Brehehehe! - heherészett valaki. Mindannyian odanéztek: a gomba kalapján ült a Béka, és jóízűen nevetett:

-Ó, ti okosok! Hiszen a gomba... A mondatot abbahagyta, őket pedig otthagyta. Mindannyian a gombára néztek, és nyomban kitalálták, hogyan történhetett az, hogy előbb egynek is alig akadt helye a gomba alatt, a végén mégis mind az öten elfértek. 

Nagy György: A békés Galóca

Írta: Admin. Beküldve: Cikkek

Nagy György:  A békés Galóca

 

Nem oly messze, fenn a  bércen,

Kicsi erdő közepében,

Ott hol gomba, s vad lakik,

S madarak fészküket rakik

Él egy gomba egy magában,

Spórát hullat bánatában.        

                      Nincsen sár,

                                    mégis bocskorban jár,

                                                         nyakán hófehér a sál.

Nem oly régen, fenn a légben,

A kis erdő közelében,

Sötét felhők gyülekeztek,

Hogy a földdel sok jót tesznek,

Víz hullt sárgás kalapjára,

Sár fröccsen a bocskorára. 

                      Nincs nagy sár,

                                    mégis bocskorban jár,

                                                         nyakán hófehér a sál.

Másnap reggel ahogy ébred,

Pillantása körbe réved,

Mennyi rokon, mennyi barát,

Alkotja a gomba hazát,

Felvidul a mérges gomba,

Nem lesz többé már goromba.

                      Nincsen sár,

                                    mégis bocskorban jár,

                                                         nyakán hófehér a sál.

Ígéretét betartotta,

Barátait megtartotta,

Gombász őket nem zargatta,

Gombaszedő nem bolygatta,

Ezért mérgét nem használta, 

Nem vált senki nagy kárára.

                      Nincsen sár,

                                    mégis bocskorban jár,

                                                         nyakán hófehér a sál.

Vajdácska, 2006. október 3.

 

 

UA-50943254-1