Élménybeszámoló Erdélyből! 2008

Beküldve: Cikkek

Négy éves fennállásunk óta számtalan túrát, kirándulást, utazást szerveztünk. Havonta indulunk felfedező túrára a gyönyörű Zemplénbe, gombáztunk a Bükkben, a szlovákiai Tátrában, Lengyelországban. Közösségünk nem csak együtt munkálkodik, de baráti társasággá alakult az évek során, így érettnek éreztük a csapatot egy erdélyi öt napos utazáshoz.

A szervezés már jóval az indulás előtt elkezdődött a busz és a szállás intézésével. Mivel hivatásos idegenvezetőt nem vittünk, így a gondosan előre eltervezett látnivalókból egy-egy tagunk készült fel. Ez a fajta idegenvezetés már több alkalommal sikeresen működött. Arra viszont nem számítottunk, hogy a földrajz-történelem szakos barátunk egész úton ”tömi” a fejünket az okosságokkal, még egy kis szunyókálásra se csendesedett el. Többet tanultunk Erdély történelméből és földrajzából, mint iskolai tanulmányunk során összesen. Utunk végén elgondolkodtunk az őszi emelt szintű érettségire jelentkezésen.

No, de az elején kezdem. A határon való gyomorgörcshöz szokott korosztályunk megkönnyebbülve érzékelte a rövid ellenőrzést. Az úthasználati díj megvásárlásáért viszont majd egy órát sorakozott a sofőrünk. A Király-hágón történő átkelés után Bánffyhunyad fatornyú erődtemplománál álltunk meg először, amit egy nagyon szimpatikus fiatal lelkész mutatott be.

Szovátára igyekvésünk közben természetesen útba ejtettük Kolozsvárt, ahol megnéztük Mátyás király szobrát, szülőházát, a Szent Mihály-székesegyházat. Majd egy lassú, emlékező sétát tettünk a Házsongárdi temetőben.

Bizony meglehetősen elcsigázva, megéhezve foglaltuk el a minden igényünket kielégítő szállásunkat a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Teleki Panziójában. A bőséges és finom vacsora után az eddzetebbek az esti Szováta felfedezésére indultak. Meglepetéssel tapasztaltuk az élénk éjszakai életet. A nyüzsgő fürdőváros a könyvekben olvasható boldog békeidők hangulatát idézte.

Másnap az út fáradalmait pihengettük, természetesen aktív kikapcsolódással. Erre tökéletesen megfelelt a sós tavak (Medve-tó, Vörös-tó, Fekete-tó) körüli andalgás, a sószikla természeti rezervátum felfedezése. Már akkor irigykedve néztük a „fekete embereket”, akik elég vicces kinézetüket a nagy gyógyhatású fekete iszappal érték el. Délutáni programnak rögtön felvettük a dagonyázást. Elhatározásunkat tett követte és pár asszonypajtással ingyen kúrát vettünk, nem kis derültséget kiváltva társainkban. A Medve-tó sós vizében történő fürdőzés, lebegés közben pedig a világ leggazdagabb embereinek éreztük magunkat. Testileg-lelkileg megfiatalodva ültünk a vacsorához, amit a házassági évfordulós, születésnapos és névnapos gombásztársaink megünneplésével tettünk felejthetetlenné.

A harmadik napra sok-sok látnivalót terveztünk. Parajdon a Sóbányában kezdtünk. A lengyelországi Wieliczkai sóbánya után felfokozott érdeklődéssel vártuk a látványt, de a kettő összehasonlíthatatlan.

Következő állomás Korond volt, ahol a szokásos székely fazekasság termékeiből vásároltunk. Viszont gombászok lévén, szakmai programként a világon egyedül itt létező mesterséget, a toplászatot akartuk élőben tanulmányozni. Ezért kerestük fel a taplógomba feldolgozását és művészetét mesteri fokon művelő Máthé Árpádot.

Farkaslakán meghatottan énekeltük el a Magyar és a Székelyhimnuszt Tamási Áron sírjánál.

Székelyudvarhelyen igazán otthon éreztük magunkat, mindenhol magyar feliratok, táblák, az egész kisvárosnak „hazaértünk” hangulata volt. Városnéző sétánk során megnéztük a Vasszékely szobrot, a Városházát, Székelytámadt-várát. Este vacsora után nem hagyhattuk ki az éjszakába nyúló szovátai sétát az utcazenészekkel, vendégcsalogató éttermekkel, szórakozó helyekkel.

Másnap az egész napos túrára felkészülve vágtunk neki az útnak. A cél a Békás-szoros Nemzeti Park volt. Természetesen busszal, de az 1256 m magas Pongrác-tetőn kibújt belőlünk a gombász. A rövid pihenőt kihasználva, ahogy mondani szokták úton-útfélen gomba után kutattunk és sikerült egy-két ritka fajt találnunk. A fényképezőgépünket élesre állítva indultunk a szorosba, de hamarosan a látványtól elvarázsolva elfeledkeztünk a kattogtatásról, nincs az a fotó, ami azt a képet vissza tudná adni. Azt gondoltuk ez volt a nap csúcsa, de tévedtünk.

A Gyilkos-tónál készült közös csoportképünket akár képeslapként is elküldhetnénk. Itt kétfelé vált a csapat. A többség a tó körüli sétát választotta, kilencen nekivágtunk a Kis-Cohád 1344 m magas csúcsának, amit a 430 méteres szintkülönbség legyőzősével érhettük el. A turistakalauzban 3 órásnak feltüntetett útra nekünk 1,5 óránk volt, így meglehetősen sportos tempóval tettük meg az utat. A hegytetőről elénk táruló csodálatos panoráma viszont minden fáradtságot megért. A hegyek végtelen kékjét, a fenyvesek zöldjét, a méltóságteljes sziklákat sose fogjuk elfelejteni. Az esti búcsúesten volt mit mesélni, feleleveníteni. Közös énekléssel, nótázással zártuk az utolsó esténket.

Hazautazásunk reggelén a panzió kedves dolgozói fehér kendővel integetve köszöntek el , így meghatottan ültünk a buszra. Az előzetes tervezés szerint megálltunk Marosvásárhelyen, ahol a Kultúrpalota gyönyörűséges termein „futottunk” végig. Sajnos szorított az idő bennünket, hétköznap lévén nagyon lassan haladtunk az utakon.

Tordán még mindenképpen a szikla szoros közelébe akartunk jutni. Azzal viszont nem számoltunk, hogy busszal nem lehetett megközelíteni, ill. a szorosba vezető ösvényen pár száz méter után belépőjegyet kellett volna váltani. Így csak egy fürge lábú társunk rohant be felfedezni. Az általa elmondottak alapján tervbe vettük, hogy legközelebb megfelelően rákészülünk és saját szemünkkel fotózzuk le. Ezután irány haza a lehető leggyorsabban. A buszsofőrünk ötlete miatt azonban terven felüli kalandtúrában volt részünk. Kikerülve Kolozsvárt a kalotaszegi vidéken áthaladva, érintve a Gyulai-havasokat, úttalan utakon járva, két órás zötykölődés után értünk ki újra a főútra. Rövid, láblazítós pihenők után este tíz órakor gurultunk be Sátoraljaújhely város központjába. Váratlanul hatalmas tűzijáték vette kezdetét. „No, ilyen fényes fogadtatásban sem volt még részünk” mondogattuk, amikor ráeszméltünk, hogy ez tulajdonképpen a szokásos augusztus 20-i parádé.

Utunkat elmondhatjuk, hogy egy mindenki számára emlékezetes, jó hangulatú, tartalmas, élményekben gazdag kirándulásnak voltunk részesei.

Az egyesületben végzett munkához elengedhetetlen a 120 fős tagság együttműködése, összetartása, közösséggé formálása. Ennek egyik legjobb eszköze a közös kirándulás, utazás, legyen az akár egy napos, akár több. Az erdélyi kirándulással mindez maradéktalanul megvalósult.

Az utunkról készült fényképek megtekinthetőek a http://erdely2008.zge.fotoalbum.hu/ címen.

 

Kőszeginé Tóth Judit

UA-50943254-1