10 évesek vagyunk!

 Születésnapot ünneplünk. 10 éve, 2004. október 28-án alakult meg Egyesületünk. 

Ki más tudna a megszületés körülményeiről a legtöbbet, mint alapító elnökünk, Mihály Attila. Mi indította el a gondolatot majd a tettet? Milyen céllal hozta létre?

Erről vallott sok évvel ezelőtt: 

Hogyan is születik ma Magyarországon egy gombász egyesület? Bizonyára könnyen megválaszolja ezt a kérdést a laikus olvasó. Kell egy gombákban gazdag terület, egy jó csapat és máris kész az egyesület, melynek más dolga nincs, mint a gombákon kívül a pályázati pénzek begyűjtése és nemes célokra történő felhasználása. És a tény az, hogy a laikusnak ebben igaza is van. Hogy honnan tudom mindezt? Onnan, hogy én is egy vagyok azon amatőrök közül, aki ezt megpróbálta végigcsinálni. De hogyan, azt nézzük csak szép sorjában.

Az emberünk – vagyis én - alföldi gyerek. Az erdő a szülőfalu határában terül el, abban pedig a kor modern fája található, a jó akácfa, igazi „klasszikus” gombázóhely. (Ma már tudom, hogy valóban az is.) Gyerekkorában gombáról csak az anyjától hallott, akinek a vén cigányasszony hozta héba-hóba, mint az időjárás, a pörköltnek valót. „Tantonéni! Nem teccik gombát venni?” kérdezte a fáraók leszármazottja, aki amióta meghalt, sírba vitte magával a környék „gombakultúráját” is. Másik gombával kapcsolatos emléke tehénlegeltetés alkalmával rögzült emberünknek, mikor a helybéli parasztgyerek vidáman vitte haza anyjának a legelőn frissen gyűjtött szegfűgombát. Még jó, hogy a példát ő nem követte, mivel susulyka és szegfűgomba között igencsak kicsi az eltérés, már ahogy azt felnőtt-fejjel megtanulta. A családi fészekből való kirepülést a családalapítás követte, aminek folyományaként az Alföldről a hegyek karéjába költözött, egészen pontosan a Zemplénbe, annak is fővárosába, Sátoraljaújhelyre.

Új környezetében legelső felfedezése az volt, hogy az itt élők között hagyományként él a természet szeretete és az erdőben úgy járnak-kelnek, mint városi ember a korzón. Így hát újdonsült családjával ő is vette a kalapját – na meg a botját és a bugylibicskáját - és a turistaösvényeken, néha pedig mellettük kezdte felfedezni a környéket, melyről rövid időn belül kialakult határozott álláspontja: ilyen csodálatos, érintetlen természeti környezet nincs még egy az országban. Ezt meggyőződéssel mondta és mondja ma is, annak ellenére, hogy sajnos nem ismeri hazánk minden zegét-zugát. Na, de ez mindegy is, fő a megérzés. És ebben a meggyőződésében azóta sem ingatta meg senki, még csak meg sem próbálták meggyőzni ellenkezőjéről, sőt komoly szaktekintélyek adtak neki igazat, ezért mára büszkén vallja, hogy Magyarország legértékesebb és legszebb természeti területén él és neveli csemetéit.

Az itt eltöltött évek alatt egy másik komoly megállapítása is napvilágot látott. Ennek lényege, hogy aki itt él a Zemplénben az egyszerűen nem tudja kikerülni a gombát, az „erdő gyümölcsét”. Találkozik vele az erdőben, az út szélén, a városban a parkban, az óvoda füvén és még sorolhatnám a helyszíneket, de olyan ember nincs, aki gombával ezen a környéken ne találkozott volna. Így aztán ittléte alatt bárkivel is beszélt emberünk, nem tudta ezt a témát kihagyni vagy akárcsak kikerülni. Vagy rajong érte a társalkodó partner, vagy határozottan elutasítja a gombával való találkozást és ismerkedést. Így egyenes következménye lett a fenti összefüggéseknek, hogy gyermekeit már szakirodalommal felvértezve nevelgeti és komolyan magyarázza az egész családnak, hogy azért mert galócának hívják a gombát, még megették a császárok annak idején azt a színes, piros, sárga és fehér színekben pompázó, fiatalon tojásra hasonlító „valamit”. Ámulnak is a családtagok ezen a hihetetlennek tűnő gondolatmeneten, de a szép Amanita caesarea példánynak ekkor még szerencséje van, majd csak a későbben érkezők eledele lesz.

Az ismeretek megszerzése mellett a jogi szabályozás útvesztőiben is akcióba lendül emberünk, így jut el azokhoz a 80'-as évekbeli rendeletekhez, mely a gombák árusításáról és a gombákkal kapcsolatos szakképzésekről szólnak. Gombaszakoktatási Bizottság elnevezés is feltűnik az egyikben, azonban ilyen csoportosulásról sem a telefonkönyv, sem a tudakozó nem tud felvilágosítást adni. Így hát marad az a sóvárgó elképzelés, hogy egyszer még beiratkozik egy gombaszakellenőri képzésre – valószínűleg Budapesten -, ahol kielégítheti ismeretéhségét. Aztán az élet sűrűjében ebből egyelőre nem lesz semmi, talán majd a nyugdíjaztatását követően.

Elérkezik 2004. nyara, Németországba kirándul a család, ahol a vendéglátó rokon egy a Zempléni-régióhoz teljesen hasonló környezetbe, a Bajor-erdőbe viszi a kirándulókat. Az erdőhöz érve éppen egy bajor népviseletbe öltözött úriember jön kifelé vesszőkosárkájával, amelybe kíváncsi pillantást vetnek. Teljes megrökönyödésükre a kosárban van is egy gomba, de az olyan kicsi és talán ettől – vagy az ismeretek hiányától - olyan ismeretlen is, hogy egyből megszületik a feltételezés: valószínűleg egy német mikológussal találkoztak az erdőbe menet. Mindezt megerősítette az a tény is, hogy az erdőben valóban sok gomba volt található.

Kíváncsiskodó kérdésére a németországi rokon nem tudott olyan közösséget megnevezni, mely a környéken általa ismert módon gombákkal foglalkozna. Ez az a pillanat, amikor emberünkben megszületik az ötlet. Igen, szakmai közösséget kell létrehozni itthon, akár egyesület formájában is és a mai kor viszonyai között kapcsolatépítésbe kell kezdeni más országok irányába is, pályázatok segítségével pedig ismeretekre kell szert tenni. Innentől kezdve szabadidejében ez a gondolat foglalkoztatja, míg haza nem érve rá nem veti magát az internetre és a legelső kereső programba be nem írja, hogy „gombász egyesület”. Az eredmény felemás. Legelsőnek a Mikológiai Társaság honlapja jön be, ahol információ található a székesfehérvári, a sepsziszentgyörgyi és bújtatottan a hozzászólások között a kecskeméti és miskolci egyesületekről, közösségekről.

Ezzel beindul a kapcsolatfelvétel és szervező munka. A sepsziszentgyörgyiek szakmai profizmusuk mellett alapszabályuk elérhetőségével adnak segítséget az egyesület alapdokumentumainak létrejöttében. A miskolciak, a kecskemétiek és a székesfehérváriak jó tanácsokkal látják el a megalakulásban résztvevőket, melyre 2004. október 28-án kerül sor. 20 fő alapító tag mondja ki ekkor a Zempléni Gombász Egyesület létrejöttét, melyet a bírósági bejegyzés követ. Legfontosabb célkitűzéseik közé tartozik az információk biztosítása a tagok és a régióban élők számára. Így 2005. márciusától beindul az alapfokú gombaismerői tanfolyam, amit egyéb rendezvények megszervezése követ majd. Az egyesület összetételében a tervezett célcsoportok tagjai képviseltetik magukat, sok az amatőr, de egyre több képzett gombaszakellenőr és mikológus is feltűnik a színen. Bejött az a számítás, hogy érdekli, foglalkoztatja az itt élő embereket a gombavilág és egy szakmai közösség megalakulása mozgósító erővel bírhat az értékek felszínre kerülésében. Amire a jövőben elengedhetetlenül szüksége lesz az Egyesületnek, az a szorgalom, a kitartás, a pontosság és természetesen a szerénység, mely nélkül könnyen kicsúszhat a talaj a laikus vagy amatőr gombavadász lábai alól.

Összefoglalva a leírtakat megállapítható, hogy a Zempléni-régió gombagazdagsága eddig még feltáratlan maradt a legtöbb kutató számára, azonban az itt élők ezreinek adott megélhetést nehéz életkörülményeik közepette is. Úgy látszik jó helyen, jó időben, pofonegyszerű gondolatok találtak termőtalajra, amikor megalakítottuk egyesületünket, hogy ismeretekre tegyünk szert és egyben közvetítsük is azokat. 

Dokumentumok

Egyéb dokumentumok

Küldjön levelet

Itt küldhet üzenetet nekünk:
UA-50943254-1