Gomba nincs! Nem, ez így nem igaz! Ezt a kijelentést igazából én sem szeretem hallani. Gomba mindig van, valahol, valamennyi, valamilyen… A helyes kijelentés: idén felénk nem terem akkora mennyiségű erdei finomság, amivel megtölthetnénk a kosarunkat. Ezért szívfájdítás helyett inkább buszra ült a gombász csapat 18 tagja, és távolabbi vidék kultúrájával, történelmével ismerkedett.
Szabolcs és Bereg volt az úticélunk ezen az első szeptemberi szombati napon.
Első megállónk Tivadar község volt, ahol a Tisza Bemutatóházat tekintettük meg. Ez egy viszonylag új létesítmény, ráadásul új tárlatvezető fogadott minket, mi voltunk az első csoportja. Izgalmát azzal oldotta, hogy elhozta erősítésként a vízügyben dolgozó férjét is, így ketten mutatták be a Tisza élővilágát, valamint zord arcát is, mely a település életében közösséget kovácsolt az árvízi védekezések alkalmával.
Következő állomásunk Cégénydányád volt, ahol a Kölcsey-Kende Kastélyban barangolhattunk. Ez az épület igazából a kölcsei származású Kende család birtoka volt, az már csak a véletlen műve, hogy az egyik Kende uraság és a „mi” Kölcseynk barátok voltak. Eredeti tárgy nem túl sok látható az épületben, mert mint általában az ország kastélyai, ez is sok-sok stáción ment keresztül, gyermekotthonként is működött. Eredeti berendezései – csak a parkjában álló hatalmas platánfa tudhatja – hová kerültek az idők során. A legfrissebb mérések szerint ez a platánfa az ország első 10 legnagyobb fái között van, bár fiatalabb, mint a radványi, mégis, valahogy nagyobbnak tűnt számunkra, mert ágai nem „könyökölnek” a talajon. Számomra a kastély természettudományi kiállítása jobban tetszett, mint a tivadari bemutatóhely. (Lehet, hogy csak azért, mert egy hatalmas vöröshasú unka mellé ülhettem!) A Hortobágyi Nemzeti Park egyik irodája működik ebben az épületben, ez a kiállításban is megmutatkozik. Természetvédelmi bemutató eszközök, madárodúk, a parkban tájékoztató táblák láthatók itt. A több hektárnyi park megtekintése nem fért bele a napi programba, így ó ide még vissza kell térnünk.
Ezután működő vízimalmot láthattunk Túristvándiban. Bár a technikai részletek nem sokat mondtak számomra, a hatalmas fa mellett a víz partján álló ódon faépítmény régi idők frissen sült kenyereinek ígéretét juttatta eszembe. Mikor a malom őrzője beindította a gépezetet, kint a hatalmas kerekek által keltett vízcsobogás megnyugtató érzése járt át, bent pedig eltörpültem a különös összhangban működő gépezet zajában. Lényeg, hogy ez még mindig egy üzemképes vízimalom, hiszen tavaly az augusztus 20-ai új kenyeret az itt őrölt lisztből sütötték.
Tiszacsécsén Móricz Zsigmondra emlékeztünk. A hölgy, aki nagyon cselesen ötvözte a hagyományos lekvárfőzést a modern technika adta lehetőségével (mosógépmotor által hajtott kavaró tapasztott falú üstben), elmesélte Móricz élettörténetét, a szülőház-nem szülőház körüli bonyodalmakat, az eltitkolt fiúgyermeket. Hogy ebből mi igaz és mi nem, azt csak Móricz tudja. Mindenesetre az emlékház nagyon barátságos régi házikó, ahol kedvet kaphattunk egy-két Móricz-mű elolvasásához. A nap fénypontja számomra Szatmárcseke volt! Jártam már itt korábban, láttam a csónakos fejfás református temetőt, nem ez volt a különleges benne. Sikerült rátalálnom Korpás István személyében arra az emberre, aki 1969-ben faragta az első ilyen fejfát, amit azóta 679 követett. Ő mesélt nekünk a temetőről, a fejfákról, faragásról, a végén be is mutatta, milyen könnyedséggel kanyarintja vésővel és kalapáccsal fába a kedvenc betűit. Tarpán a szárazmalom hatalmas kerekét forgathatták meg az erősebbek. Ezt régen lovakra bízták. Csarodán a Bereg gyöngyszemét nézhettük meg, amely egy késő román kori református templom. Itt a bizalom teljességét tapasztalhattuk meg, mert a lelkész a templomkulcs lelőhelyét mondta el telefonban, és önállóan tehettük tiszteletünket ebben a csodálatos, freskókkal díszített templomban. A mezítlábas Notre Dame volt utolsó helyszínünk ezen a tartalmas napon. A tákosi református templomban egy idős hölgy mesélt el mindent a favázas, paticsfalú, fazsindelyes templom múltjáról és jelenéről. A mennyezeti fakazetták csodálatosan festettek, színes virágmotívumokkal díszítettek. És végre! A tarpai szárazmalomban többször említették, hogy ott NEM a sárospataki Megyer-hegyi bányából származó malomkövek őrölnek. Viszont a tákosi templom szószékének alapja egy olyan sárospataki malomkő, melyet őrlésben már kiszolgálta idejét. Köszönet a kiránduló csapatnak, hogy ilyen fantasztikusan tartani tudtuk a tervezett időkereteket, és ezért cserébe mindent meg tudtunk nézni, ami egy napba beleférhetett. Ami kimaradt, majd legközelebb megnézzük! Remélem, ősszel már gombázhatunk is végre!
